A kormány a Tisza mentén élők vagyonával hazardírozik
A kormány a Tisza mellett élő másfél millió ember életével és vagyonával szórakozik, amikor évről évre halogatja a Vásárhelyi terv megvalósítását - mondta csütörtöki napirend előtti felszólalásában Szalay Ferenc.
Dátum: 2005-11-03 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:36.450117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pénteken kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc nemhogy bátor, hanem egyenesen gyáva, hiszen nem mert szemébe nézni azoknak a Tisza mentén élő polgármestereknek, aki elhozták neki a térségben élők panaszait. A miniszterelnök megfutamodott, így Turi-Kovács Béla a környezetvédelmi bizottság elnöke vette át a demonstrálók petícióját.
A tiszai polgármesterek azért jöttek Budapestre, hogy számon kérjék a kormányon a Vásárhelyi terv meg nem valósult beruházásait. Emlékszünk, Medgyessy Péter még azt ígérte, hogy a kormány 2004-re befejezi a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének megépítését. Ehhez képest a kormány 18 kilométer gátat építet eddig és azóta is halogatja a Vásárhelyi terv megvalósítását. 2005-ben a tervek megvalósítására a szükséges 15 milliárd helyett 8 milliárd forint állt rendelkezésre, majd 2006-ra ez az összeg is csökken 5,7 milliárd forintra. Az infrastrukturális fejlesztésekre a tervezett 65 milliárd 1,1 százalékát költötték el eddig, ami megmagyarázhatatlan. Mindez azt jelenti, hogy a beígért beruházások a költségelvonások miatt belátható időn belül nem teljesülnek, a feladat és a költségek előteremtése a következő kormányra marad.
A kormány hozzáállása felháborító. A kormányt nem zavarja, hogy saját ígéreteit sem tartja be, nem zavarja, hogy az országot eladósította, hogy az önkormányzatok a csőd szélén vannak, hogy 400 ezer állástalan van az országban és soha nem látott bizonytalanság jellemzi a hétköznapokat. De a legdöbbenetesebb az, hogy a kormányt nem érdekli másfél millió ember sorsa sem. A kormány a Tisza mellett élő másfél millió ember életével és vagyonával szórakozik, amikor évről évre halogatja a Vásárhelyi terv megvalósítását. Bár be kell látnunk, hogy Budapestről nézve, a milliárdokon kucorogva nem olyan égető ez a kérdés.
Pácin polgármestere tegnap befejezte az éhségsztrájkot, nem bírta kiböjtölni, hogy a kormány egyértelműen nyilatkozzék a Vásárhelyi tervről. A költségvetés számain keresztül azonban az illetékesek már állást foglaltak: nem érdekli őket a Tisza mentén élő másfél millió ember biztonsága, sem a vidékfejlesztés. Hazardíroznak, azt hiszik, hogy a természettel bármeddig kukoricázhatnak.
fideszfrakcio.hu