Lengyel és román CIA-táborokról tud a Human Rights Watch a Financial Times szerint
Lengyelországban és Romániában is vannak titkos CIA-börtöntáborok - írta a csütörtöki Financial Times az egyik legnagyobb emberi jogi csoport értesülését idézve.
Dátum: 2005-11-03 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:36.742082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előző napi amerikai lapértesülés szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a világ számos pontján, egyebek mellett több kelet-európai országban őriz és hallgat ki titkos fegyenctelepeken magas rangú elfogott al-Kaida-terroristákat. Az amerikai központú Human Rights Watch emberi jogi szervezet washingtoni igazgatója a csütörtöki Financial Times szerint azt mondta: a szervezet "nagy biztonsággal" megállapította, hogy "legalábbis Lengyelországban és Romániában" léteznek ilyen CIA-táborok.
Tom Malinowski a londoni üzleti napilapnak kijelentette, hogy erős bizonyítékok - egyebek mellett őrizeteseket szállító CIA-repülőgépek repülési naplói - utalnak arra, hogy Lengyelország és Románia szerepel az amerikai hírszerző szolgálat titkos őrizetesközpontjait üzemeltető országok között.
A Financial Times kommentárja szerint, ha ez bebizonyosodik, az súlyos aggályokat kelthet az Európai Unión belül, és a közvélemény tiltakozásához vezethet Lengyelországban és Romániában. A brit lap varsói tudósítójának ugyanakkor a lengyel védelmi minisztérium szóvivője, Leszek Laszczak azt mondta: terrortevékenységgel gyanúsított személyeket nem őriztek lengyel területen lévő katonai támaszpontokon, ilyen egyezmény sem az amerikai kormánnyal, sem más amerikai intézménnyel nincs.
A CIA külföldi titkos táborhálózatának létéről egyébként nem most kerülnek először napvilágra értesülések. A londoni székhelyű Amnesty International emberi jogi szervezet már hónapok óta, több jelentésben visszatérően azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy az globális, titkos fogolytábor-hálózatot üzemeltet. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete például májusi éves világjelentésében azt írta: a kubai Guantánamo börtöntábor "csak a látható része a történetnek", gyűlnek ugyanis a bizonyítékok arra, hogy az Egyesült Államok Afganisztánban, Irakban "és máshol" olyan őrzőközpontok hálózatát működteti, ahol titokban, minden megfelelő joghatóságtól távol tart fogva embereket.
MTI - fideszfrakcio.hu