Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán-észak-koreai tárgyalások

Sajtójelentések szerint előrelépés várható Japán és Észak-Korea kapcsolataiban Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő és Kim Dzsong Il észak-koreai vezető keddi tárgyalásainak eredményeként.


Dátum: 2002-09-17 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:52.609291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy hírlik ugyanis, hogy az észak-koreai vezetés feltehetően részben teljesíti a kétoldalú kapcsolatok normalizálásának előfeltételéül szabott legfontosabb japán követelést, azaz információkat szolgáltat a tokiói vádak szerint észak-koreai ügynökök által elrabolt 11 japán állampolgár egyikének sorsáról.

A Phenjanban folyó megbeszélések első fordulójában a japán miniszterelnök ismertette az általa megvitatni kívánt kérdéseket - köztük az eltűntté nyilvánított japán állampolgárok ügye, biztonsági problémák - és az ezekben kialakított japán álláspontot, amelyet Kim Dzsong Il figyelmesen meghallgatott. Az észak-koreai vezető a délutáni tárgyalási fordulóban ad választ a felvetett kérdésekre - mondta el egy neve elhallgatását kérő japán tisztviselő a Reutersnak.

A találkozón - amelynek az a célja, hogy új lendületet adjon a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról folyó tárgyalásoknak - alapvetően két fő problémára összpontosítanak a felek. Tokió az 1970-1980-as években eltűnt japán állampolgárokról - hivatalos adatok szerint 11, de japán titkosszolgálati források szerint mintegy 40 emberről van szó - akar információkat szerezni, Phenjan viszont a japán megszállásért (1910-1945) követelt kártérítésről akar tárgyalni.

Az egynapos phenjani látogatás kulcsfontosságúnak bizonyulhat a meglehetősen népszerűtlen japán miniszterelnök számára: diplomáciai siker esetén karrierje felívelhet, de egy hibás döntés eredményeként derékba is törhet. Több szakértő máris attól tart, hogy Koidzumi Dzsunicsiro túl könnyen tehet engedményeket üres ígéretekért cserébe.

Japán kormányforrások közlése szerint a csúcstalálkozót előkészítő munkamegbeszéléseken kidolgozták a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról folytatott, 2000 októberében megszakított tárgyalások újrafelvételét előirányzó megállapodást, de ennek sorsa Koidzumi és Kim megbeszélésének eredményétől függ.

Észak-Korea kártérítési igényét illetően Tokió afelé hajlik, hogy a dél-koreai mintához hasonlóan ne kártérítést fizessen, hanem nagy összegű gazdasági segélyt nyújtson. Dél-Korea félmilliárd dollárt kapott Japántól 1965-ben a kapcsolatok normalizálásakor, szakértők szerint Észak-Korea most tízmilliárd dollárra számíthat Japántól.

A japán miniszterelnök a tárgyalások lezárása után - várhatóan kedd este - nemzetközi sajtótájékoztatót tart, majd rögtön hazautazik. Kim nem vesz részt a sajtóértekezleten.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek