Berlusconi szerint öngyilkos merénylő akart az életére törni
Silvio Berlusconi olasz kormányfő azt állítja, hogy egy öngyilkos merénylő az életére akart törni egy futballmérkőzésen.
Dátum: 2005-11-03 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:37.986863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Közvetlen fenyegetés célpontja voltam. Egy öngyilkos merénylő akart az életemre törni egy stadionban. De nem rólam van szó. Fél Olaszország ott volt. Vajon az emberek nem aggódnak emiatt?" - mondta a kormányfő a Libero című olasz lapnak adott interjújában, amely a csütörtöki számban jelent meg. Berlusconi arról nem beszélt, hogy mikor fedezték fel a merénylet tervét, hivatala pedig nem nyilatkozott az ügyben. Berlusconi tulajdonában van az AC Milan futballklub, és időnként megnézi a csapat mérkőzéseit a milánói San Siro stadionban.
Olaszország az Egyesült Államok egyik fő szövetségese az iraki koalícióban. Az ország számos internetes fenyegetést kapott már állítólagos iszlám szélsőségesektől, és több ilyen fenyegetésben a kormányfőt jelölték meg célpontként. Giuseppe Pisanu belügyminiszter júliusban azt mondta, hogy "a terrorizmus ott áll Olaszország kapuja előtt", majd később úgy nyilatkozott, hogy az ország nagy veszélyben lesz a jövő év elején, amikor megrendezi a téli olimpiai játékokat, és általános választásokat tartanak.
MTI - fideszfrakcio.hu