Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vécé ünnepe Szentpéterváron

Szentpéterváron idén is megrendezik a vécé ünnepét - a városi csatornázási társaság így szeretné nagyobb öntudatra nevelni a lakosságot.


Dátum: 2005-11-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:38.853466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepség helyszíne a Központi városi park lesz, ahová több száz mobil vécét helyeznek ki. A szórakozni vágyók számtalan rendezvény közül választhatnak, a bátrabbak pedig ügyességi vetélkedőkön szerepelhetnek - bár az még nem ismeretes, miben versenyeznek majd. A győzteseket bérlettel jutalmazzák, amellyel díjtalanul használhatják Szentpétervár összes nyilvános vécéjét. A szentpétervári csatornázási művek szeretnék Oroszország kulturális fővárosának lakosait rávenni arra, hogy kisebb-nagyobb "ügyeiket" a nyilvános vécékben "intézzék", ne pedig ott, ahol épp rájuk tör a szükség.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek