Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illik őszintének lenni ahhoz, akitől kölcsön kérünk

Az Európai Unió kontrollja jót tesz az országnak. A 25-ök olyan fegyelmezett rendjében veszünk részt, ami bizonyos feladatokat ró ránk, akkor is, ha nem akarjuk. Schmitt Pál az Európai Néppárt magyarországi delegációjának vezetője erről csütörtökön beszélt Szekszárdon.


Dátum: 2005-11-03 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:41.363860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál szólt arról a bizalomvesztésről, amit az Európai Uniótól kapott két súlyos figyelmeztetés jelent az ország számára. Ha az ember valakitől kölcsön kér, azzal illik őszintének lenni - jelentette ki. Mint mondta az unió nem veszi jó néven, ha megpróbálják átrázni. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországot nagyfokú eladósodottsága a tavaly belépett tízek közül a rangsor elejéről a legvégére sodorta, s ehhez a nehéz helyzethez még a bizalomvesztés is társult. Ugyanakkor az európai közösségben eltöltött egy esztendőből a politikus szerint mindenképpen profitáltunk. Figyelmeztetett arra, hogy az országnak most hosszú távú tervekre lenne szüksége, amelyek a népességfogyás megállítását, az ország vasút- és közúthálózatának kiépítését, az életszínvonal emelését tűzik ki célul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek