Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A temetetlen halott: filmpremier az MTV-n

Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjének tévépremierjével emlékezik az 1956-os forradalom leverésének évfordulójára idén a Magyar Televízió (MTV) - tájékoztatta a közszolgálati médium az MTI-t.


Dátum: 2005-11-03 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:41.953516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A film cselekménye az 1956-os forradalom leverésének pillanatában kezdődik, amikor Nagy Imre társaival a jugoszláv követségen kér menedékjogot; innen követi az alkotás a csoport snagovi fogságát, a Magyarországra szállítása után a miniszterelnök rabságát, kihallgatásait, majd 1958-ban perét és kivégzését, felelevenítve eközben a politikus számos korábbi emlékét.

A temetetlen halott tavaly október óta látható a magyar mozikban, és meghívták több nemzetközi seregszemlére, köztük a 40. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválra, és - akárcsak a Koltay Lajos rendezte Sorstalanságot - jelölték az Európa Filmdíjra is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek