Kitüntetések a magyar tudomány ünnepén
A magyar tudomány napja alkalmából harmincan vehettek át kitüntetést csütörtökön Pécsett, a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ünnepi ülésén.
Dátum: 2005-11-03 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:42.251540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Akadémia elnöksége kiemelkedő tudományos életművének elismeréseként hat tudóst tüntetett ki Eötvös József-koszorúval.
Csákány Béla, a matematikai tudomány doktora a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa a matematika területén végzett magas szintű oktatói és kutatói munkája; Kárpáti János, a zenetudomány doktora a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem könyvtárának igazgatója nemzetközileg ismert Bartók-kutatásaiért, a kortárs magyar zeneszerzésben végzett iskolateremtő munkásságáért; Kubovics Imre, a földrajztudomány doktora, az ELTE
Közettan-Geokémiai Tanszékének professzor emeritusa a földtudományok területén végzett kutatási, oktatási és tudományszervező tevékenységéért részesült a kitüntetésben.
Pócsik György, a fizikai tudomány doktora, az ELTE Elméleti Fizikai Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára a részecskefizika terén elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért; Zoltai Dénes, a filozófiai tudomány doktora, az ELTE Esztétika Tanszékének professzor emeritusa esztétikatörténeti életművéért, a tanszék megalapításáért; Woynarovich Elek, a mezőgazdasági tudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár a biológiai tudományok terén elért nemzetközileg is kiemelkedő kutatói és oktatói tevékenységéért kapta a díjat.
A TriGránit Fejlesztési Rt. magyar származású társtulajdonosa, Peter Munk felajánlásával alapított Munkácsi Bernát-díjat Keresztes László, a nyelvtudomány doktora, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára kapta a finnugor nyelvek kutatásában elért kimagasló eredményeiért, míg az ugyancsak Peter Munk felajánlásának felhasználásával létrehozott Steindl Imre-díjat Bachman Zoltán Ybl-díjas építésznek adományozták a pécsi ókeresztény sírkamrák nívós bemutatásáért, illetve abban való közreműködéséért, hogy a Pollack Mihály Főiskola Építész Kara egyetemi szintre lépett elő.
Az Arany János Közalapítvány Kvassay Jenő szakkuratóriumi díját megosztva Honti Márk és Krámer Tamás okleveles építőmérnököknek ítélték oda. Honti Márk a felszíni vizekben az időjárási és tápanyag-terhelési viszonyoktól függő fitoplankton-növekedés vizsgálatában, valamint a monitorizálásban, míg Krámer Tamás az új numerikus áramlás és transzport-modellezési módszerek kifejlesztésében ért el nemzetközileg elismert eredményeket.
Az Oláh György szakkuratóriumi díjat Skodáné Földes Rita, a kémiai tudomány kandidátusa kapta a farmakológiai szempontból ígéretes szteránvázas, valamint ferrocénvázas vegyületek újszerű karbonilezési reakcióinak kidolgozásáért, amelynek komoly szerepe lehet a daganatos betegségek megelőzésében, gyógyításában.
A Szentágothai János szakkuratóriumi díjban Molnár Dénes, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának munkatársa részesült, aki negyedszázada foglalkozik a gyermekkori elhízás élettani összefüggéseivel és megszervezte a túlsúlyos gyermekek korszerű gondozását.
A Wigner Jenő szakkuratóriumi díjat Csikai Gyula az MTA rendes tagja a nukleáris kultúra hazai és nemzetközi elterjesztésében végzett fél évszázados oktató-nevelő és tudományos munkásságáért, Maróti László, a fizikai tudomány kandidátusa pedig az atomreaktorok hőfizikai és áramlási jelenségeinek vizsgálatával elért kutatási eredményeiért vehette át.
Az MTA és a Richter Gedeon Részvénytársaság által alapított Bruckner Győző-díjat Keglevich György, a kémiai tudomány doktora a foszforkémiai kutatásban elért eredményeiért és a 40 év alatti kutatók közül Bősze Szilvia kapta a biológiailag aktív peptidek kutatásában elért eredményeiért.
Az Akadémia és a Magyar Államvasutak Részvénytársaság által alapított Mikó Imre-díjat Lánczos Péter nyugalmazott vasúti igazgatónak, Pap János nyugalmazott mérnök főtanácsosnak, aktív szakemberként pedig Mátéczné Németh Ágnes mérnök főtanácsosnak, a MÁV Rt. személyszállítási üzletág üzemeltetési főosztályvezetőjének ítélték oda.
A MOL Tudományos Díjat Koncz István, a földtudomány kandidátusa, Megyery Mihály, a műszaki tudomány kandidátusa, Szittár Antal olajmérnök és Tiszai György bányamérnök vehette át az olajkihozatal növeléséért alkalmazott új eljárásukért.
A Vitális István Tudományos Díjat Majoros György főgeológus kapta az uránföldtani kutatás, a rekultiváció és a környezetvédelem terén elért eredményeiért, a Juhász-Nagy Pál Díjat pedig Podani Jánosnak, a biológiai tudomány doktorának ítélték oda, aki a biometria és az elméleti ökológia jeles szakembere.
A Pécs-baranyai TIT és a Grastyán Alapítvány kuratóriuma által létrehozott az egykori akadémikusnak emléket állító Grastyán-díjban Szabó Imre elektrofiziológus-agykutató több évtizedes oktatói-kutatói tevékenységéért, Vizi E. Szilveszter agykutató, az MTA elnöke a pécsi tudományos élet támogatásáért részesült.
A Grastyán-ösztöndíjat Környei József endokrinológus kutatóorvos és Pilkhoffer Mónika történész, a Grastyán Média Díjat Mokos Tibor, a Pécs Tv felelős szerkesztője vehette át.
MTI - fideszfrakcio.hu