Dunaújvárosban sokan aggodalommal várják a Hankookot
Nem tüntetésre, "csak véleménynyilvánításra" készül a helyi ellenzék a dél-koreai Hankook gumiabroncs gyárának Dunaújvárosba telepítésével kapcsolatban a kormányfő és a gazdasági miniszter csütörtöki gazdasági fórumának idején - közölte az MTI-vel a Fidesz helyi elnöke.
Dátum: 2005-11-03 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:43.195889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cserna Gábor elmondta: az új munkahelyek teremtésének örülnek, de attól tartanak, hogy az új gyár tovább szennyezi majd a város környezetét. Ezért azt javasolják, hogy a gyárat ne a tervezett helyen - az északi iparterületen - hanem a város déli bejárójánál építsék fel. Ott ugyanis még vannak szabad földterületek, és az a rész távol esik a lakókörnyezettől is.
"Munkahelyet igen, de nem a gyerekeink egészségének rovására!" - ilyen és ehhez hasonló feliratú táblákkal fogadják majd a csütörtök délután a városba érkező Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Kóka János gazdasági minisztert - mondta el Cserna Gábor.
Információja szerint a véleménynyilvánítást a közgyűlésben mandátummal rendelkező ellenzék - a Fidesz helyi szervezete, a Lakásüzemeltetők Érdekvédelmi Szövetsége, a Dunaújváros Jövőjéért Egyesület és a Dunaújvárosi Civilszövetség - jegyzi.
A vélemény-nyilvánításra készülők a rendőrségnek nem is jelezték a tüntetés, demonstráció szándékát - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, R. Szabó Ágnes.
MTI - fideszfrakcio.hu