Berágtak az MSZP-hirdetésen a National Geographic olvasói
Szerkesztőségi cikkben kért elnézést az olvasóktól a National Geographic Magyarország felelős kiadója, mert a lap októberi számában - addig példátlan módon - politikai hirdetés jelent meg. Az Index információi szerint több százan tiltakoztak a lap vezetőinél az MSZP hirdetése és a buli színe-CD miatt. Többen visszamondták az előfizetést is.
Dátum: 2005-11-03 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:45.830357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Sanoma kiadásban megjelenő National Georgaphic a lap októberi számában egész oldalas MSZP-s hirdetést jelentetett meg. Ez utólag hibának bizonyult. A Buli színe reklám, valamint a promóciós CD a National Geographic olvasóinak egy részénél kivágta a biztosítékot.
Erről szól Szabó György, a lap felelős kiadójának az NG novemberi számban megjelent szerkesztőségi kommentárja is, amelyben elnézést kér azoktól, akik a reklám miatt levélben vagy telefonon tiltakoztak, sőt, lemondták a lap előfizetését. Információink szerint több százan panaszkodtak a lapvezetésnél a reklám miatt, a szerkesztőségi állásfoglalás úgy fogalmaz, hogy a lap előfizetőinek egy százalékát sem éri el azoknak az aránya, akiket felingerelt a politikai hirdetés.
ANational Geographic kiadója ígéretett tett arra, hogy a jelenlegi magyar politikai kultúrközegben a "National Geographic Magyarország, a jövőben mindent megtesz azért, hogy a hasonló eseteket elkerülje".
Czingráber Eszter, a Sanoma lapigazgatój az Indexnek elmondta, hogy az olvasói tiltakozások ritkák, és a National Geographic példája azt mutatja, hogy a lapnak az "átlagost messze meghaladó érzékenységű" olvasói vannak.
A kormánypárt médiaügynöksége nem kívánt az Indexnek a felületvásárlással kapcsolatban részletekkel szolgálni. Novák Péter, a Kirowsky Rt. üzletág-igazgatója kijelentette, politikai kampányokról nem szoktak nyilatkozni.