Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

100 visszalépés: az igazságon is spórol a kormány

A bíróságokat övező közbizalom fenntartásához megfelelő költségvetési forrásokra van szükség - hangoztatta Lomnici Zoltán csütörtökön Szegeden. A Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke sajtótájékoztatóján közölte: a költségvetési vita során kiderült, hogy jelentős, mintegy 10 milliárd forintos különbség van az OIT által kért és a parlament által helyesnek tartott összeg között.


Dátum: 2005-11-03 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:48.262048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is megvizsgálta a bíróságok költségvetési fejezetének adatait és megállapította, hogy a kért összeg reális; az ÁSZ jelentésében szerepel, hogy a bíróságok esetében nagyarányú többletbevétel realizálására nincs lehetőség - hangsúlyozta.

Lomnici Zoltán kiemelte: idén májusban lerakták a Magyar Bíróképző Akadémia alapkövét, amely jövő szeptembertől oktatja a bírójelölteket és a bírákat is; Magyarországon 2.800 bíró és több mint ezer bírójelölt dolgozik és nagyon fontos, hogy egy olyan területen, ahol állandóan változnak a jogszabályok, el tudjanak igazodni. A kormányzat ezt támogatja, az elektronikus cégnyilvántartás bevezetésére vonatkozó igény jelentős részét is elfogadja, azonban az épület-beruházásra vonatkozó szükségletnek csak harmadát látja reálisnak - mondta.

Rámutatott: a bíróságok esetében folytatni kell az akadálymentesítést, hiszen ennek hiánya miatt a mozgáskorlátozottak perek sorozatát indítják; önerőből eddig csak az épületek 30 százalékát tudták átalakítani, a munkálatok befejezéséhez további 1,2 milliárd forintra lenne szükség.

Kitért rá, hogy hamarosan befejeződik az informatikai hálózat kiépítése, amelynek köszönhetően valamennyi bíróságon elérhető az LB 150 ezer határozata, az ítélőtáblák közel 20 ezer döntése, a teljes európai uniós és a magyar joganyag.

Lomnici Zoltán kétnapos értekezleten vesz részt Szegeden, amelyen a táblabíróságok és megyei bíróságok vezetői tanácskoznak többek között a tanúvédelmi programról, az adatvédelem és a bírósági eljárások kapcsolatáról és a szervezet költségvetéséről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek