Szigorítottak a lett gyülekezési törvény előírásain
Alaposan megszigorította a rigai törvényhozás a gyülekezési törvényt, amely korlátozza a felvonulások és tömeggyűlések helyszíneit, a beszédeket és a hangosbeszélők, továbbá szovjet és náci jelképek használatát, és tiltja azt is, hogy ilyen rendezvényeket szabálysértések miatt megbírságolt személyek szervezzenek.
Dátum: 2005-11-04 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:52.695965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lett törvényhozás által csütörtökön véglegesen elfogadott szabályozás szerint a szovjet és náci jelképek még stilizált formában sem jelenhetnek meg a tüntetéseken és gyűléseken. Tilos tiltakozni az állami, kormányzati és önkormányzati hivatalok, rendőrkapitányságok és börtönök közelében. A menetek és gyűlések nem zavarhatják a járműforgalmat, de még a gyalogosközlekedést sem. A tüntetéseken tilosak a beszédek, de még a jelszavak skandálása is.
Az önkormányzatok szélesebb jogköröket kapnak az ilyen rendezvények időbeli és térbeli korlátozására.
Az orosz média szerint Lettország oroszajkú kisebbsége leginkább azt a passzust bírálja, hogy a tömegmegmozdulások szabálysértései miatt, esetleg rendbontás, közintézmény munkájának akadályoztatása vagy rendőri intézkedés akadályozása címén megbírságolt politikusok, ellenzéki vezetők egy évig nem szervezhetnek tüntetéseket és gyűléseket. Ugyanis az oroszajkú politikusok, köztük parlamenti képviselők jelentős része szinte minden egyes megmozdulás alkalmából kapott valamilyen adminisztratív büntetést, elsősorban amikor az orosz nyelvű iskolák és oktatás védelmében léptek fel.
MTI - fideszfrakcio.hu