Leverték a forradalmat
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van."
Dátum: 2005-11-04 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:53.902651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétségbeesés szavai 1956. november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor indultak el az éterbe.
November 4-e vasárnap volt. "Az Úr napját szenteld meg!" Sok magyar aznap kokárdával a kabáthajtókán hallgatta végig szerte az országban az istentiszteletet, amelynek végén - talán forradalmunk hattyúdalaként - nemzeti imádságunkat énekelte.
A forradalom idegen leverői és magyar kiszolgálóik a nép parancsának sem engedelmeskedtek.
Újból sötét lett és hideg. A fényt tankok és gépkarabélyok torkolattüzével, a meleget pufajkáikkal képzelték el. Végül elérkezett a csönd is: csak a bitófákat készítők zaját lehetett hallani.
fideszfrakcio.hu