Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatásköröket vontak el Steiner polgármestertől

A polgármesteri hatáskörök egy részének átcsoportosításáról, a helyi tévé ügyvezetőjének felmentéséről és a kerületi újság kiadójával kötött szerződés felmondásáról is döntött a jobboldali többség szavazataival a belvárosi képviselőtestület.


Dátum: 2005-11-04 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:55.109809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Puskás András Fidesz-frakcióvezető az MTI-nek pénteken elmondta, hogy az általuk kezdeményezett csütörtöki rendkívüli képviselő-testületi ülésen az esti óráikban egyetértésre jutottak a kisebbségben lévő kormánypártiakkal abban, hogy a bizottsági struktúra átalakításáról egy másik ülésen döntenek.

A frakcióvezető közölte, hogy az éjfélig elhúzódó tízórás ülésen, amelyen hosszas politikai viták zajlottak, számos hatáskört elvontak a polgármestertől. A hatáskör-átcsoportosítás negyven százalékával maga a szocialista polgármester is egyetértett - tette hozzá.

A jobboldalhoz csatlakozott kisebbségi képviselő szavazatával létrejött többség a szavazások során felmondta a Belváros-Lipótváros című kerületi újság kiadójával kötött szerződést. A frakcióvezető szerint a lap nem független módon, hanem pártosan a polgármester "szócsöveként" tevékenykedett. Megjegyezte, hogy másfél éve az SZDSZ szavazataival egyszer már felmondták ezzel a kiadóval a szerződést.

Ugyancsak többségi határozattal, azonnali hatállyal felmentették tisztségéből a City tévé ügyvezetőjét. A posztra pályázatot írnak ki, amelynek elbírálásáig kineveztek egy megbízott vezetőt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek