Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányi klubban együtt: Kulcsár, Lamperth és Jegesy

Többször is találkozott Kulcsár Attilávala belügyminiszter férje, Jegesy András. Ezt az ügyvéd maga ismerte el abban a személyiségi jogi perben, amelyet Répássy Róberttel szemben indított a Fővárosi Bíróságon.


Dátum: 2005-11-04 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:56.291311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belügyminiszter férje azzal vádolja a fideszes politikust, hogy összefüggésbe hozta személyét a milliárdos sikkasztással vádolt ex-brókerrel, illetve egy sajtótájékoztatón a hozzájárulása nélkül közölt róla fotót.

Jegesy a bíróság kérdésére egyebek között elismerte, hogy volt olyan rendezvény, ahol feleségével együtt, valamint Kulcsár Attilával volt jelen. A helyszín a képviselői klub volt, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége, az Altus Rt. működtet Budapesten, a Szalay utca 4. szám alatt.

A tárgyalás jövő Kulcsár Attila tanúkénti meghallgatásával januárban folytatódik.

hirtv.net - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek