Dilettáns lépések sorozata: borhamisítók paradicsoma lettünk
Leginkább a kormány a felelős a borhamisítás elharapózásáért, ráadásul a dilettáns kormányzati jogalkotás miatt a jövőben csak romlani fog a helyzet.
Dátum: 2005-11-04 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:56.885202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első kormányzati ballépés a bor-zárjegy eltörlése volt 2002-ben. Még súlyosabb mulasztás, hogy 2004 májusa óta nem tesz eleget törvényi kötelezettségének a kormány, és nem oldja meg a cukorforgalom szabályozását. A cukor a borhamisítás legfőbb alapanyaga, ezért más uniós tagországokban sikerrel működtetik a cukor szigorú hatósági nyomon követési rendszerét. Ennek kötelező bevezetéséről négypárti egyetértés volt hazánkban is, ám a saját jólétét építgető luxuskormányzat mégsem tett semmit.
A bortermelők megélhetése és a fogyasztók védelme iránt érzéketlen kormány ráadásul úgy csökkentette nullára a bor jövedéki adóját, hogy a büntetőjogi szabályozást nem igazította a megváltozott körülményekhez. Jövedéki adócsalás címén már nem lehet fellépni a borhamisítás ellen, hiszen az adó mértéke nulla lett, a semmit pedig nem lehet elcsalni.
Vagyis hiába ígérget és fogadkozik az agrárminiszter, éppen az ő kormánya az, amely több intézkedésével is tág teret nyitott a borhamisításnak, és megszüntette a hatékony jogi fellépés lehetőségeit. Ezzel közel 100 ezer, szőlővel és borral foglalkozó család megélhetését sodorta végveszélybe.
Font Sándor,
a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének tagja
fideszfrakcio.hu