Rákosmente: hisznek a szeretet és az összefogás erejében
Együttműködési megállapodást kötött október 27-én a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt XVII. kerületi szervezete. A megállapodást kézjegyével ellátó két helyi elnök, Riz Levente (Fidesz) és Csorba Béla (KDNP) egyértelművé tette: az összefogásban erő rejlik, amely a közös értékek és a közös munka révén szeretne jobb jövőt Rákosmentének.
Dátum: 2005-11-04 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:57.616319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A XVII. kerületi Fidesz és a KDNP helyi szervezete döntött arról, hogy a kerületben jövőre közös jelöltet indítanak az országgyűlési választásokon, valamint közös polgármester és képviselőjelölteket állítanak az önkormányzati választásokon.
A helyi Dózsa Művelődési Házban megtartott aláírási ceremónia után a Fidesz szervezésében tartott lakossági fórumon Áder János parlamenti frakcióvezető beszélgetett az egybegyűltekkel.
fideszfrakcio.hu-információ