Amiért együttműködni érdemes
Orbán Viktor kijelentette, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a továbbiakban is minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a munkahelyteremtést, az idősek, a családok, a városok és falvak helyzetének javítását szolgáló, jövő évi költségvetés megalkotását.
Dátum: 2005-11-04 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=45995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:42:57.918498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóközlemény
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke pénteken találkozott Sólyom Lászlóval, a Magyar Köztársaság elnökével.
A Sándor-palotában folytatott megbeszélésen Orbán Viktor tájékoztatta a köztársasági elnököt a pártnak az Országgyűlés előtt fekvő 2006-os költségvetési javaslattal kapcsolatban kialakított álláspontjáról. A Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, egyetért az Állami Számvevőszék elnöke által megfogalmazott megállapításokkal, amelyek szerint magas a fizetési mérleg hiánya, emellett a költségvetési törvényjavaslat nem nyújt elegendő támpontot a több éves elkötelezettségekkel járó kiadások áttekintéséhez.
Orbán Viktor kijelentette, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a továbbiakban is minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a munkahelyteremtést, az idősek, a családok, a városok és falvak helyzetének javítását szolgáló, jövő évi költségvetés megalkotását. A párt elnöke hangsúlyozta, a Fidesz - mint az eddigiekben is - kész összefogni a parlamenti pártokkal, az ország polgárai számára biztonságot nyújtó költségvetési háttér megteremetése érdekében.
Budapest, 2005-11-04
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Sajtó Osztály