Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Működőképessége határán a Külügyminisztérium

Balla Mihály az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy a Külügyminisztérium a működőképesség határára sodródik a 2006-os költségvetéssel. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tárca büdzséje jelenlegi formájában nominálisan tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly.


Dátum: 2005-11-04 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:01.896652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jövő évi "kártyavár-költségvetésnek" egy nagyon ingadozó lapja a külügyi büdzsé - fogalmazott az ellenzéki politikus. Az elvonásban érintett területek között a határon túli magyarok ügyeit említette, e célra, mint mondta, jövőre 25 százalékkal kevesebb pénz áll majd rendelkezésre a tárcánál.

Miközben a külképviseleti hálózat átszervezése lehetőséget biztosít az állami ingatlanok értékesítésére, a tárca mindössze 57 millió forintot fordít jövőre a mintegy száz külképviselet felújítására - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek