Hibás gazdaságpolitikát nem pótol a vagyon eladása
Hibás és elfogadhatatlan a Budapest Airport "elkótyavetyélése", továbbá a kormánynak vissza kellene vonnia a jelen formájában tarthatatlan jövő évi költségvetési tervezetet - erről Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti frakció szóvivője számolt be pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2005-11-04 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:03.141310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: olyan előnyhöz juthat az ország a Budapest Airport Rt. sikeres privatizációja révén, amely hat-nyolc hónap múlva már elérhetetlen, hiszen más repülőterek is pályáznak régiós vezető szerepre. Hozzátette: a kormány szándékai szerint a Budapest Airport privatizációja még ebben az évben befejeződik.
A Budapest Airport egy stratégiai, jól működő, nyereséges cég, semmi sem támasztja alá, hogy el kelljen adni. A kormány láthatóan azért nyúl ilyen lépésekhez, mert a hibás gazdaságpolitikája miatt óriási lyukak tátonganak a költségvetésen. Ezeket azonban nem lehet ilyen cégek eladásával befoltozni - mondta Halász János.
Veres János arról is szólt, hogy a nagyközönség számára 2004 után idén ismét elindították a jövő évi büdzsére vonatkozó honlapot, mindenki javaslatot tehet a költségvetés módosítására.
A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott az MTI-nek: a pénzügyminiszter "nem vesz tudomást mások véleményéről", a költségvetést az Állami Számvevőszék is bírálja, nem megalapozott a bevételi oldal.
Halász János szerint erről a büdzséről nem sajtótájékoztatót kellene tartani, hanem vissza kell vonnia, mert tarthatatlan. "Se nem igazságos, se nem bátor a költségvetés, ha így marad, kártyavárként fog összeomlani" - fogalmazott az ellenzéki honatya.
A politikus arra is reagált, hogy a miniszter szerint az euró 2010-es bevezetéséhez évi 300 milliárd forintot kellene lefaragni a költségvetés kiadási oldalából. Halász János megjegyezte: már harmadik napja zajlik a költségvetés vitája a parlamentben, de "máig nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, kitől, mely társadalmi csoporttól akarják elvonni ezt a pénzt".
MTI - fideszfrakcio.hu