Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mentőhelikopter nélkül marad néhány napra az ország egyik térsége

Mentőhelikopter nélkül marad a jövő héten néhány napra az ország egyik térsége, de emiatt egyetlen beteg sem marad ellátatlanul. Erről az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője beszélt az MTI-nek pénteken. Az öt működőképes mentőhelikopter közül egy a jövő hét elején, néhány napig tartó javításon esik át, ezalatt az ország egyik kerületében szünetel a légi mentés - mondta Győrfi Pál, aki hozzátette: hasonlóra az elmúlt hónapokban már többször volt példa.


Dátum: 2005-11-04 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:05.555796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóvivő sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az MTI értesülését, miszerint a pécsi helikoptert erre a néhány napra átvezénylik a miskolci körzetbe.

Hangsúlyozta: a légi mentés bizonyos esetekben előnyöket jelenthet, ezért is nagyon fontos eleme a magyar mentőrendszernek, de egy gép néhány napos nélkülözésével beteg még nem marad ellátatlanul. A földi mentőegységek végzik a munkájukat, ahogy akkor is teszik, amikor rossz idő miatt a gépek nem tudnak felszállni.

Győrfi Pál utalt rá, a légi mentés szempontjából Magyarországot öt kerületre osztották, a kerületek központjai Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs és Pápa. Bár a szervezetnek tizennégy helikoptere van, ezek közül jelenleg csak öt gép, négy korszerűtlen Mi-2-es és egy francia AS 350B jelzésű üzemképes. Így a javítások idejére egy-egy légibázis leáll.

Szavai szerint a jelenlegi gondokat megoldja, hogy ez év végéig Franciaországban befejeződik az OMSZ két másik francia gépének 400 millió forint összértékű nagyjavítása, valamint a kormány döntött öt további, korszerű, az európai szabványoknak megfelelő mentőhelikopter vásárlásáról. Ezek várhatóan jövő év augusztusban állíthatók szolgálatba.

Hozzátette: ekkor lehetőség nyílik egy hatodik légibázis megnyitására Délkelet-Magyarországon.

Győrfi Pál szólt arról is, hogy a kormány korábbi határozata alapján pénteken hivatalosan is megalakult az OMSZ azon közhasznú társasága, amely a mentőhelikopterek üzemeltetését fokozatosan átveszi a jelenlegi üzemeltető BASE Kft.-től.

Ez is garancia lesz arra, hogy az országban a mostaninál biztonságosabb, magasabb színvonalú légi mentés működhessen - jegyezte meg a szóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek