Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább erősödik Esztergom ipari szerepe

A cseh tulajdonú Peguform Bohemia válallat jövő tavasszal 2,5 milliárd forintos beruházással műanyagipari üzemet hoz létre az esztergomi Ipari Parkban. A cég a Magyar Suzuki Rt. beszállítójaként műszálas autókárpitot gyárt majd és a beruházás első körében száz új munkahelyet teremt.


Dátum: 2005-11-04 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:05.867539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cseh Peguform Bohemia leányvállalatot hoz létre Esztergomban, Plastima Magyarország kft. elnevezéssel. Az üzem letelepedését szerdán egy közgyűlés alkalmával hagyta jóvá Esztergom képviselő-testülete. A libereci székhelyű vállalat a Suzuki számára gyártott termékcsoport révén komoly forgalomnövekedésre tett szert, ezért vált most indokolttá a termelés egy részének az esztergomi gyárhoz való közelebb telepítése. Esztergomon kívül szóba kerültek felvidéki települések is, mint például Komárom és Párkány, de a döntés végül logisztikai szempontok miatt Esztergomra esett. A gyár építését 2006 tavaszán kezdik meg, az üzembehelyezést pedig jövő év végére tervezi a cég vezetése.

Mészáros Balázs, a Plastimat Magyarország termelési igazazgatója a Hídlapnak elmondta, hogy a külföldi tulajdonú cég már évek óta beszállítója a Suzukinak. A leányvállalat létrehozására azért van most szükség, mert a megrendelések mennyisége a Suzuki részéről évről évre növekedik. A tervezett üzemben kizárólag az esztergomi autóipari vállalat számára gyártanak majd ajtó belső borítást. A vállalat a későbbiekben szeretne tovább bővíteni: mivel a Suzukitól és más cégektől további megrendelésekre számítanak. Mészáros elmondása szerint fokozatosan felépítve, száz főt szeretnének alkalmazni, de idővel, a bővítés után több munkaerőre lesz szükségük. A termelési igazgató elmondása szerint a felvidéki települések kedvezőbb feltételeket szabtak számukra, de szem előtt tartva azt a tényt, hogy a Suzukihoz minél közelebb szerettek volna kerülni, illetve a kedvező logisztikai feltételek miatt Esztergomra esett a választás.

Császár László, az Esztergomi Vagyongazdálkodási Iroda ingatlangazdálkodási előadója a Hídlap kérdésére elmondta, hogy a Plastimas Magyarország Kft. összesen 3,8 hektáros területet vásárolt fel az Ipari Parkban. A két területért összes nettó 157 millió forintot fizetett a cseh cég.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek