Egyházak kérik Sólyom László segítségét
A 2005. évi zárszámadási törvény körüli nézeteltérések rendezésének segítését kérte Sólyom László köztársasági elnöktől Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pénteken - közölte a két egyházi vezető az MTI-vel.
Dátum: 2005-11-04 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:07.733129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón, amelyet a református és az evangélikus püspök kért az államfőtől, elmondták, hogy a kormány előterjesztésében szereplő összeg messze elmarad a törvény által meghatározott mértéktől - olvasható Bölcskei Gusztáv és Szebik Imre közleményében.
Az egyházi vezetők arra is felkérték a köztársasági elnököt, hogy mindazon területeken segítse elő az állam és az egyházak közötti intézményes párbeszédet, ahol azok közös feladatokat látnak el.
A közlemény szerint a protestáns egyházak elnök-püspökei a köztársasági elnök részéről nyitottságot és segítőkészséget tapasztaltak.
Az elnök-püspökök tolmácsolták továbbá az Európai Protestáns Egyházak Közössége (Leuenbergi Konkordia) 2006. szeptember 12-18. között Magyarországon tartandó nagygyűlésének főelőadói felkérését Sólyom Lászlónak.
MTI - fideszfrakcio.hu