Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezres Bush-ellenes tüntetés

Erőszakba torkollott az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) állam- és kormányfőinek pénteken Argentínában megnyílt kétnapos csúcsértekezletének helyszínén tartott tömegtüntetés: több száz rendbontó kirakatokat zúzott be, fosztogatott és rohamrendőrökkel tűzött össze a csúcsnak otthont adó városkában.


Dátum: 2005-11-05 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:09.835694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zavargások néhány órával azután törtek ki, hogy több mint tízezer ember tömegtüntetésen távozásra szólította fel George Bush amerikai elnököt, aki egy pánamerikai - Alaszkától a Tűzföldig terjedő - szabadkereskedelmi övezet kialakításának tervével érkezett az argentin fővárostól, Buenos Airestől 400 kilométernyire délre fekvő Mar del Plata üdülőhelyre. Több száz tüntető a város egyik sugárútján - néhány utcasaroknyira attól a luxusszállodától, ahol a csúcstalálkozót megrendezik - felgyújtott egy banképületet és egy távközlési vállalat irodáját, valamint üzletek kirakatait zúzta be, fosztogatott és összetűzött a kivezényelt rohamrendőrökkel. Az arcukat kendővel eltakaró, botokkal és csúzlikkal felszerelkezett rendbontók felgyújtották a feltört üzletekből, irodákból az úttestre kihordott bútorokat, hogy lángoló barikádot emelve tartsák vissza a rendfenntartó erőket.

Ez utóbbiak könnygáz bevetésével és gumilövedékekkel próbálták megfékezni a dühöngő tömeget, motoros rendőrök pedig macska-egér játékot játszottak a tüntetőkkel. A csúcstalálkozót szigorú biztonsági intézkedések kísérik. Mintegy 8 ezer rendőrt helyeztek készenlétbe, a városrészt, ahol a konferencia zajlik, lezárták. A part mentén a haditengerészet hajói járőröznek, a levegőben helikopterek köröznek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek