Balkán hangja tizedszer
Tizedszer rendezik meg a Balkán hangja fesztivált; az idén Budapest és Békéscsaba ad helyet a multikulturális programsorozatnak - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Dátum: 2005-11-05 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:11.619410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvénynek az idén is része a kisebbségi művészeti és kulturális kiállítás, a nemzetiségi fesztivál, a táncház és a balkáni gasztronómia - olvasható a Balkán Hangja Kulturális Egyesület programajánlójában. Újdonság a Balkán hangja fotópályázat; a beérkezett mintegy háromszáz képből fővárosi és vidéki helyszíneken rendeznek kiállítást. Először osztják ki a Balkán hangja fesztivál díjat. Az elismerést az egyesület szakemberei külsős szakreferensek bevonásával ítélik oda a balkáni kisebbségekért, a balkáni kultúráért legtöbbet tevő és leghitelesebb formában közvetítő személynek vagy csoportnak. Budapesten november 12-én, Békéscsabán november 26-án rendezik meg a fesztivált.
A rendezvénysorozat azzal a céllal indult, hogy a zenekarok és táncegyüttesek évente egy alkalommal bemutathassák tudásukat, fejlődésüket, legújabb koreográfiájukat egymásnak és a közönségnek. A rendszeres fellépők között szerepelnek a kisebbségi önkormányzatok hivatalos tánccsoportjai, a magyarországi bolgár, görög, szerb, román táncegyüttesek, zenekarok és gyermekcsoportok.
MTI - fideszfrakcio.hu