Irak a szankciók feloldását sürgeti
Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes kedden kifejezte azt a reményét, hogy az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérése az országba a lehető legrövidebb időn belül maga után vonja az Irak elleni gazdasági szankciók feloldását és az Irak körüli helyzet normalizálását.
Dátum: 2002-09-17 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:55.697594, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aziz egy Irakkal kapcsolatos nemzetközi tanácskozáson beszélt kedden Bagdadban. Ha az ENSZ fegyverzetellenőrei tisztességes szándékkal és az igazság kiderítése iránti elkötelezettséggel érkeznek, akkor jöjjenek, hogy minél hamarabb elérjék céljukat - mondta Tárik Aziz. A világszervezet ellenőrző csoportjának visszatérése megszünteti az Irak elleni katonai akció jogi alapjait - tette hozzá.
Tárik Aziz cáfolta az amerikai és a brit kormány részéről elhangzott kijelentéseket, amelyek taktikai lépésnek minősítették az ellenőrök visszatértére lehetőséget adó bagdadi döntést. Ha azonban az amerikaiak eddig kifogásként hangoztatták az iraki fegyverkezési programmal kapcsolatos aggodalmaikat, akkor találnak majd új kifogásokat az Irak-ellenes katonai akcióra - vélekedett a vezető iraki politikus.
Szaddám Huszein iraki elnök azt tervezi, hogy az elkövetkező napokban üzenetet intéz az ENSZ közgyűléséhez - jelentette kedden az INA iraki hírügynökség.
Az INA közlése szerint Huszein üzenetét a jelenleg az ENSZ-közgyűlés ülésszakán New Yorkban tartózkodó Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter fogja felolvasni a világszervezet tagállamainak képviselői előtt.
MTI