Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A luxusbaoldalnak nincsen pénze a fogyatékosokra

Negyvenkét, értelmi, halmozottan fogyatékos és autista személyeket ellátó szociális civil szolgáltatóval közösen nyílt levélben tiltakozik a Kézenfogva Alapítvány az ellen, hogy a 2006-os költségvetési tervezet szerint jövőre egyes területeken radikálisan csökken a szociális szolgáltatásokra szánt normatív hozzájárulások összege - közölte Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-vel.


Dátum: 2005-11-05 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:22.077967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint a közel félszáz civil szolgáltató vezetője által aláírt levelet szombaton délben juttatták el Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszternek és Veres János pénzügyminiszternek. A szervezetek felhívják a kormány figyelmét, hogy ha a költségvetési törvény tervezetét a jelenlegi formában fogadja el a Parlament, akkor több civil szervezet és intézmény csőd közeli helyzetbe kerül. Az aláírók szerint a megszorítások következtében tömeges elbocsátásokkal, a szolgáltatások minőségének visszaesésével, és az ellátottak életminőségének csökkenésével kell számolni, pedig a kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy a szociális ellátás állami rendszerében gondoskodjék az anyagi fedezetről.

"Mindezért nyomatékosan kérjük a kormányt, hogy módosítsa a jelenlegi tervezetet, és garantálja, hogy a szociális normatívák összegei legalább a pénzromlást meghaladó mértékben emelkedjenek, de legalábbis ne csökkenjenek" - áll közleményben. Pordán Ákos az MTI-nek elmondta, amennyiben november 14-ig nem kapnak választ a levelükre, demonstrációval hívják fel a figyelmet problémájukra. A Kézenfogva Alapítvány háttéranyaga szerint a tervezet szerint a támogató szolgálatok átlagosan évente 1.478.000 forinttal, a fogyatékos személyek nappali intézményei 20 ellátott esetén 942 ezer forinttal, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények 20 ellátott esetén 1.184 ezer forinttal, a fokozott ápolást, gondozást igénylő fogyatékos személyek bentlakásos otthonai 12 ellátott esetén 183.600 forinttal, míg az átlagos gondozást, ápolást igénylő fogyatékos személyek otthonai 12 ellátott esetén 1.327.200 forinttal kapnának kevesebbet jövőre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek