Kalóztámadás európai turisták ellen
Kalózok támadtak egy európai turistákat szállító luxushajóra a szomáliai partok közelében - közölte a kenyai tengerészmentő szolgálat (SAP) és a hajót üzemeltető társaság.
Dátum: 2005-11-05 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:24.240435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Seabourn Cruise Linesnak a Bahama-szigeteken bejegyzett 10 ezer tonnás MV Seabourn Spirit nevű hajójára, amely az egyiptomi Alexandriából a kenyai Mombasa kikötője felé tartott, két - más forrás szerint három - kis csónakból fegyverrel rátámadtak kalózok.
A kapitány leadta a vészjelzést, majd kikapcsolta a rádióösszeköttetést, hogy a kalózok ne tudják bemérni a hajót, ezután kihajózott nyílt tengerre. A hajón 600 utas és mintegy 160 főnyi legénység utazott. A kalózok végül abbahagyták az üldözést.
Deborah Natansohn, a hajótársaság elnöke a CNN rádiónak elmondta, hogy a támadás során egy ember könnyebben megsérült.
MTI - fideszfrakcio.hu