Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Madárinfluenza: több mint egymillió baromfit öltek le Kínában

Több mint egymillió baromfit öltek le Kínában a madárinfluenza miatt a hadsereg segítségével az észak-keleti Liaoning tartományban - közölte vasárnap a kínai sajtó.


Dátum: 2005-11-06 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:25.681608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A China News Service (CNS) jelentése szerint a tömeges baromfiirtásra azután került sor, hogy pénteken újabb madárinfluenza-fertőzési gócot fedeztek fel, két héten belül már a negyediket. Az erősítésül hívott rendőröknek és a hadseregnek az állatok levágásában való segédkezés mellett az a feladatuk, hogy elszigeteljék a fertőzött területeket, fertőtlenítsék az embereket és azokat a járműveket, amelyeknek a terület elhagyását engedélyezték. Több mint 30 ellenőrző pontot állítottak fel a tartományban és mintegy 50 tonna fertőtlenítő anyagot használtak máris fel - írta vasárnapi számában a Liaoning Daily című napilap. Közben a kínai mezőgazdasági minisztérium hatvan millió adag oltóanyagot küldött a fertőzött zónához közel fekvő területekben nevelt baromfiállomány részére - tette hozzá a CNS.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek