Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán barátja Szíria

Irán kiállt Szíria mellett, és nyomatékosította, hogy elfogadhatatlannak tartja a Damaszkuszra nehezedő nyugati nyomást.


Dátum: 2005-11-06 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:26.635699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden kétséget kizárva támogatjuk Szíriát, Szíria a barátunk. A rá nehezedő nyomás elfogadhatatlan, mert politikai indokai vannak - jelentette ki vasárnap a sajtó előtt az iráni külügyminisztérium szóvivője. Teherán, amely szintén nyugati nyomásnak van kitéve, ezzel reagált az ENSZ BT 1636-os, október 31-én elfogadott határozatára, amely felszólította Szíriát, hogy működjék együtt a volt libanoni miniszterelnök meggyilkolását nyomozó nemzetközi vizsgálattal. Ezt a határozatot a realitásra kellett volna alapozni, nem az önkényre... a határozatokat nem szabad átpolitizálni - mondta a szóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek