Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Infláció felett emelkednek a közüzemi díjak Budapesten

Hat százalék körüli közüzemidíj-emelés várható jövőre Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés november végi ülésén tárgyalja meg a tarifaemelési javaslatokat. Az utóbbi években általában december 10-e körül határozott a közgyűlés az áremelésekről, ez most nem így lesz.


Dátum: 2005-11-07 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:33.856889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demszky Gábor az eddigi gyakorlattal ellentétben nem kíván rendkívüli ülést összehívni a közüzemi díjak jövő évi emelése ügyében - jelenti az Info Rádió. A tervek szerint az önkormányzat 15 éves fennállása óta először két nappal karácsony előtt tartaná a közgyűlés a soros decemberi ülését a közgyűlés.

Demszky Gábor a Főpolgármesteri Kabinet ülésén jelezte, hogy a december 15-i időpont számára nem megfelelő. A szocialisták pedig azzal nem értettek egyet, hogy a főpolgármester rendszeressé kívánja tenni a nyár óta bevezetett kétnapos szerda-csütörtöki közgyűléseket.

A kabinet tájékoztatást kapott arról is, hogy Demszky Gábor, valamint az SZDSZ és az MSZP frakcióvezetője jövő héten Londonban folytatnak megbeszéléseket.

A kabinet elnapolta a beregszászi önkormányzatnak szánt néhány millió forintos segítség folyósítását, mivel a közgyűlési határozat után kiderült, hogy a településnek nincs átutalásra alkalmas számlája.

Forrás: MNO, Info Rádió

Kapcsolódó elemek