Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyezaviszomaja Gazeta: irigy munkakerülők randalíroznak Franciaországban

Egy orosz lap csodálkozik Európa többi részének távolságtartó reagálásán a franciaországi zavargásokra.


Dátum: 2005-11-07 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:34.163447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A párizsi utcákról érkező hadijelentések ellenére az európai elit igyekszik kizárólag francia problémaként értékelni a történéseket - írta a liberális Vremja Novosztyej hétfői számában. Ezt az elhatárolódó magatartást Fjodor Lukjanov politológus azzal magyarázza, hogy valójában egyetlen kormány sem tudja, miképpen lehetne megoldani azoknak a külföldieknek a problémáját, akik nem tudnak beilleszkedni a számukra új társadalomba.

A Nyezaviszomaja Gazeta megállapítja, hogy azok a párizsi elővárosok, ahol a zavargások kezdődtek, s amelyek fél évszázada még munkásnegyedek voltak, mára a tétlenség és az élősködés menedékévé váltak. A zavargásokat nem a dolgozó tömegek egyenlőségi törekvése váltotta ki, hanem a semmit el nem érők irigysége azok iránt, akik bizonyították képességüket egy gazdag, virágzó és igazságos társadalom megteremtésére.

A társadalom egészséges erői egyre nehezebben állhatnak ellen a kisebbségek (többnyire teljesen megalapozatlan) követeléseinek anélkül, hogy a nacionalistáknak minősüljenek. De ez a címke a jelek szerint hamarosan nem lesz többé szégyenbélyeg az európai politikusok szemében, máskülönben egész Európára súlyos ítélet mondatik ki - fejtegette Vlagyiszlav Inozemcev közgazdász kutató a lapban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek