Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

100 lopás: Újabb milliárdos állami megbízás Erdős cégének

A nevével ellentétben magánkézben lévő Állami Nyomda újabb állami megbízáshoz jutott: a Gyurcsány Ferenc volt üzletfeleként megismert Erdős Ákos cége 1,569 milliárd forintért szállíthat biztonsági címkéket a Közlekedési Főfelügyeletnek a következő négy évben - hozta nyilvánosságra a Közbeszerzési Értesítő.


Dátum: 2005-11-07 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:34.471369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt üzletfeléhez, Erdős Ákoshoz köthető Állami Nyomda szállíthat 8,6 millió, forgalmi engedélyt érvényesítő címkekészletet a Közlekedési Főfelügyeletnek (KF), miután elnyerte a KF által kiírt meghívásos közbeszerzési eljárást. Mint ahogy korábban a Magyar Nemzet beszámolt róla, a megbízás bruttó 1,569 milliárd forint értékű. A tenderre a nyertes cég mellett meghívták a Codex Értékpapírnyomda Rt.-t is, amely bruttó 1,501 milliárd forintos árajánlatot tett.

A négy évre szóló megbízás két részből áll. Készül egy évi 1,65 millió darabot - plusz-mínusz 30 százalék - tartalmazó csomag, amely készletenként egy rendszámtábla-érvényesítő körcímkét és két műszaki érvényességet jelző csíkot tartalmaz majd. Míg a másik tétel keretében évi félmilliót - plusz-mínusz 30 százalék - tartalmazó csomagot adnak át. Ez utóbbi készletenként egy rendszámtábla-érvényesítő körcímkét és egy műszaki érvényességet jelző csíkot foglal magában - írja a Világgazdaság.

Mint azt korábban megírtuk, az Állami Nyomda szállíthatja az elkövetkező három évben az OEP-nek az európai követelményekhez igazodó egészségbiztosítási kártyákat is nettó 47,6 millió forintért. 355 milliós ajánlatával az Állami Nyomda nyerte meg az EU-konform receptek gyártására kiírt tendert, majd egy konzorcium tagjaként nyolcmilliárdos keretszerződést köthettek személyi igazolványok, lakcímkártyák, gépkocsitörzskönyvek és forgalmi engedélyek gyártására is. Ezenkívül az Állami Nyomda alvállalkozóként lett befutó az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által vetőmagcímkék, valamint a MÁV által menetjegytekercsek gyártására meghirdetett pályázaton.

Forrás: Világgazdaság, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek