A Vajdaság érv lehet a nemzetközi közösség kezében a koszovói státus rendezésekor
Egy nemzetközi jogász arra figyelmezteti Belgrádot, hogy a Vajdaság helyzete érvként szolgálhat a nemzetközi közösségnek Koszovó jogállásának meghatározásakor, ezért mihamarabb hozzá kell látni az északi tartomány autonómiájának meghatározásához.
Dátum: 2005-11-07 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:36.601071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Firenzében élő jogtudós, Srdjan Cvijic a Politika című belgrádi napilapban hétfőn jelentette meg elemzését. Rávilágít arra, hogy az Európai Parlament szeptemberi vajdasági határozatára elhangzott belgrádi visszhangokban közös volt az a vélemény, miszerint a magyar EP-képviselők - kiváltképpen a fideszesek - így kívánnak javítani népszerűségükön a választások előtt.
Cvijic szerint a fideszes politikusok néha túlzásokba esnek. Ezt bizonyítja az is, hogy az október 13-án tartott vajdasági EP-meghallgatás után egyes magyar szocialista honatyák szerbiai küldöttek előtt azt hozták fel mentségként "magyar kollégáik magatartására", hogy "a magyar közvélemény nagyon érzékeny a trianoni környezetre, vagyis ilyen értelemben az enyhe reagálásokat a határon túli nemzettársak iránti törődés hiányaként lehetne értelmezni".
Az EP-határozat mögött azonban komolyabb érdekek is állnak: a parlament "könnyű találatokkal" kívánja erősíteni helyzetét az Európai Bizottsággal és a miniszteri tanáccsal folytatott hatalmi harcban. De függetlenül attól, hogy milyen érdekek álltak az EP-határozat mögött, Belgrádban helytelenül reagáltak rá. "Nem elég hazai és külföldi médiák előtt elutasítani az európai parlamenti képviselők vádjait. Az európai parlament közvetlen támadásként, legitimitásának megkérdőjelezéseként fogja fel az ilyen védekezést" - vélekedik a jogász.
Cvijic arra figyelmeztet, hogy a Vajdaság érvként szolgálhat a nemzetközi közösség számára Koszovó jogállásának rendezésekor. Ezt meg kell előzni, szövetségeseket kell keresni az EP-ben. Szerbia tárgyalási pozíciója jelentős mértékben javulna, ha hatékony és átfogó területi autonómiával ruházná fel a Vajdaságot.
"Gyakorlati okokból még azoknak is támogatniuk kellene ezt a megoldást, akik azon az állásponton vannak, hogy az autonómia nem az egyetlen intézményes megoldás a kisebbségek védelmére. Az alternatíva ugyanis olyan helyzet lenne, amelyben a vajdasági magyarok képviselőinek körében túlsúlyba kerülne az a vélemény, hogy szükség van Észak-Bácska néhány járásában a magyar etnikai hátterű autonómiára" - írja Cvijic, aki szerint ez aláásná az egész térség stabilitását, és Szerbia további felmorzsolódásához vezetne etnikai elvek mentén.
A Vajdaság végleges státusának mihamarabbi meghatározása mellett ösztönözni kell a kisebbségeket arra, hogy vállaljanak munkát a rendőrségen és a bíróságokon. "Mihamarabb hozzá kell látni ehhez a folyamathoz, hogy Európa számára igazi fényében, Szerbia értékeként és előnyeként mutassuk be a Vajdaságot" - írta a belgrádi napilapban Srdjan Cvijic.
MTI - fideszfrakcio.hu