Államfői hivatal a Sándor-palotában
Az Országgyűlés keddi ülésén lefolytatta a köztársasági elnök és hivatala budavári Sándor-palotában történő elhelyezésével foglalkozó törvénymódosítási javaslat általános vitáját. A javaslatot ismertető Hankó Faragó Miklós igazságügyi politikai államtitkár elmondta: a pártok és hatalmi ágak felett álló köztársasági elnök jelenleg a parlament vendégeként látja el feladatát.
Dátum: 2002-09-17 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:44:57.187718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzáfűzte: a Sándor-palota ideális elhelyezést biztosíthat az államfő hivatali és nemzetközi kapcsolataiból eredő feladatainak ellátására, az épület ugyanakkor a legmagasabb közjogi pozíciót szimbolizálja. Az államtitkár kitért arra: a Fidesz azt javasolta, hogy vizsgálják meg a kormány parlamenten kívüli elhelyezésének lehetőségét is.
- A kormány a feladat megoldásának első lépéseként a köztársasági elnök elhelyezését rendezi, a miniszterelnök elhelyezésének lehetőségeit még vizsgálni kell - mondta a politikus.
Hankó Faragó Miklós utalt rá: az elhelyezést az államfő kérésére szabályozzák jogi keretek között. Wiener György (MSZP) felszólalásában kiemelte: az alkotmányügyi bizottság ülésein többször felvetődött, hogy a tárgyalt törvény módosítása minősített többséget igényelne. A politikus rámutatott: a módosítás csak a jogszabály kiegészítését jelenti, a kibővítendő paragrafust pedig egyszerű többséggel fogadta el a parlament.
Salamon László (Fidesz) közölte: frakciója nem támogatja a módosítást, hiszen a juttatásokról és a tiszteletdíjakról szóló törvény keretei közé nem illeszthető be az elhelyezésre vonatkozó kiegészítés. Hozzátette: a jogszabály emellett féloldalasan rendezné az Országgyűlés épületének használatát. A hatalmi ágak szétválasztásának elve szerinte megkövetelné, hogy a Parlament csak az Országgyűlésnek adjon otthont, és mind az államfő, mind a kormányfő más épületben végezze munkáját. A miniszterelnök és hivatala elhelyezését azonban a törvény nem oldaná meg.
Balsai István (MDF) kijelentette: frakciója egyetért a Fidesz álláspontjával, de pártja nem kívánja megszegni azt a megállapodást, amelyet a köztársasági elnöknek tett arról, hogy törvényileg rendezik az elhelyezésének kérdését.- Az MDF azonban nem tekinti ezt a megoldást véglegesnek, így a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elkülönítése mihamarabb megoldásra vár - mondta az MDF frakcióvezetője.
MTI -fidesz.hu