Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két átverés

Ismét egy történelmi beszéd, Klára! Csak ez most médiatörténeti, ám az se lebecsülendő. Mert bár az idősíkeltolásos interjú műfaját Medgyessy Péter és Friderikusz Sándor már korábban megteremtette, tökélyre a két utód, Gyurcsány Ferenc és Krizsó Szilvia fejlesztette.


Dátum: 2005-11-07 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:42.436545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Persze amikor a miniszterelnök az Operaházban rendezett október 23-i megemlékezésre írt szónoklatát három percre zsugorította, már sejteni lehetett, hogy mindez szimpla színjáték. Hogy Gyurcsány Ferencnek esze ágában nem volt meghatódni, s a hangja sem azért csuklott el, mert az ellenzéki politikusok az ünnepen is a kormányt bántották, csupán újfent remek alkalom kínálkozott a nagyjelenetre, a könnycseppmorzsolásra, a zord államférfiúi külső mögött dobogó érző szív föltálalására. Megrázó pillanat: a kormányfő ország-világ előtt roskadt össze, mert rádöbbent, hogy mégis csak a dzsentroid apukának volt igaza, amikor a KISZ-gyűlésre siető Ferkónak hiába magyarázta, hogy 1956-ban bizony forradalom volt.

Jó riporter ilyet nem hagyhat szó nélkül. "Az Operaházban mondott egy szokatlan beszédet a megemlékezésekkel kapcsolatban" - vetette föl vasárnap este a friderikuszmentes A szólás szabadságában Krizsó Szilvia, s a kormányfőn még érezni lehetett az ünnepi megilletődöttséget, mert finoman kiigazította a kérdezőt: "Hát, vagy inkább ilyen szótlanságba forduló beszédet, mert miközben nagyszerű és csodálatos 56, ezt a nagyszerűséget beárnyékolja és indokolatlanul és bántóan a szitokszavaknak valami furcsa erdeje."

A néző elégedetten dőlhetett hátra karosszékében, hiszen ismételten kiderült, hogy ez a Gyurcsány is emberből van, a levegőben Pulitzer-szag terjengett, az MSZP népszerűségi indexe pedig néhány százalékponttal följebb kúszott. Az általános öröm apró szépséghibája, hogy a beszélgetést, benne az esti spontán elérzékenyülésre vonatkozó kérdéssel már kora délután rögzítették, vagyis Krizsó Szilvia hat órával az operaházi események előtt tudta, hogy a miniszterelnök a megemlékezésen majd szótlanságba fordul. "B" megoldás, hogy a kormányfő látta előre saját rendkívüli viselkedését, s erről a riporterhölgyet is tájékoztatta. A közszolgálati hír- és háttérműsorok hitele szempontjából végül is mindegy.

Mert amikor Juszt László A tévé ügyvédje című produkciójának a közintézmények akadálymentesítésével foglalkozó riportja után egy perccel épp arra járó szocialista polgármesterek tűntek föl a stúdióban, hogy a kerületükben zajló nagyütemű betonozásról értesítsék a közt, még lehetett mosolyogni. Friderikusz Sándor Medgyessy Péter kubai telelését fedező zakótrükkje (a napokkal korábban fölvett társalgást a műsorvezető azzal álcázta élő interjúnak, hogy az adás napján ismét a Medgyessyhez viselt öltönyét öltötte magára) viszont már alapjaiban ingatta meg a Magyar Televízió megbízhatóságába vetett hitet. Gyurcsány Ferenc simlije azonban mindent visz, mert a korányfő a nemzeti ünnepet áldozta föl közszolgálati támogatással az ellenzék ellen folytatott háborújában.

Egyszóval zaftos kis ügy ez. A hamisítások között a Prima Primissima.

Dévényi István; hetivalasz.hu

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek