Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt egy hajléktalan Miskolcon

Meghalt Miskolcon egy hajléktalan férfi hétfőn; az esetet orvosszakértő vizsgálja, az illető halála nem hozható közvetlen összeköttetésbe helyzetével - értesült az MTI a rendőrségtől. Az idei tél, illetve ősz első hajléktalanhalálát nem feltétlenül a hideg és az éhezés okozta, az főleg valamilyen betegségre vezethető vissza, az okot a rendőrségi orvosszakértő állapítja majd meg - mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Dátum: 2005-11-07 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:43.340813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vöröskereszt megyei szervezetétől az MTI megtudta: Miskolcon több mint ezer hajléktalanról tudnak, számuk ugyanakkor vélhetően ennél több. A borsodi megyeszékhelyen ugyanakkor alig négyszáz embernek tudnak a hajléktalanszállásokon helyet biztosítani.

Molnár Józsefné, a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó központjának miskolci vezetője elmondta: terveik szerint november 15-étől indítják el az úgynevezett teajáratokat, munkanapokon három helyszínen mintegy kétszáz rászoruló kaphat meleg teát és zsíros kenyeret Miskolcon, az ingyen konyhán ugyancsak kétszáz ember juthat naponta meleg egytálételhez.

A Vöröskereszt miskolci hajléktalanszállásán nyolcvan férfi fér el, de jelenleg összesen féltucatnyi szabad helyük van; az átmeneti szálláson 75 férfi kaphat helyet, a nőknél 25, de már ott is teltház van - közölte a Vöröskereszt munkatársa.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek