Nem elegáns választások előtt átírni a játékszabályokat
Az SZDSZ számára kényelmetlen lehet a miniszterelnöknek a választási törvény módosítására tett, barátságosnak tűnő javaslata. A kisebbik koalíciós párt számára a nem kívánt gondoskodás veszélyes, és valójában szavazatszerző célja van - nyilatkozta a Nap-keltében Pokorni Zoltán.
Dátum: 2005-11-08 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:51.385722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint mondta, a javaslattevő is pontosan tudta, hogy a dologból nem lesz semmi, nem ez volt a szándéka, hanem a mögöttes üzenet a fontosabb. Úgy látszik, az SZDSZ szavazataira szüksége van az MSZP-nek. Közölte: látott már hasonlót, amikor Csurka István, a MIÉP elnöke, az 1998-as választások idején a Fidesz felé tett egy "barátságosnak tűnő" gesztust a visszalépésekről. Csurka kiváló dramaturg, úgy látom Gyurcsány Ferenc is tanult a nagy drámaírótól és hasonló módon jár el most az SZDSZ-szel - fogalmazott a Fidesz alelnöke. Mint mondta, nem tartja sem sportszerűnek, sem pedig elegánsnak a választások előtt 150-160 nappal megváltoztatni a választási szabályokat.
Utalt az Alkotmánybíróság egy júniusi határozatára is, melyet a testület egy más kérdésről szólva, de általános éllel fogalmazott meg. Közölte, a testület ebben kimondta, hogy alkotmányellenesnek tekinti, ha a választások előtti időszakban a választási jogszabályokat, játékszabályokat valaki meg akarja változtatni.
Pokorni Zoltán elmondta, a mostani javaslat hasonló Medgyessy Péter volt kormányfő, az európai parlamenti választások előtt tett közjogi javaslataihoz. Ennek a sorsa és a szándéka is hasonló: kampány, illetve figyelemelterelés. Pokorni Zoltán politikai számításnak, a nyilvánosságnak szánt gesztusnak, nem pedig érdemi tárgyalási készségnek érezte azt, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn rövid időre a parlamenti patkóban odaült Orbán Viktor Fidesz-elnökhöz. Mint mondta az érdemi tárgyalást nem így szokás és nem így kell megoldani.
MTI - fideszfrakcio.hu