Véget ér A nagy könyv elődöntőjének szavazása
A hét végén kiderül, melyik mű jutott hatodikként A nagy könyv című olvasás-népszerűsítő sorozat középdöntőjébe; ekkor zárul az utolsó elődöntő sms- és telefonos szavazása - tájékoztatta a közszolgálati televízió az MTI-t.
Dátum: 2005-11-08 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:52.554171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombat délutánig Jókai Mór Az arany ember és Gabriel García Márquez Száz év magány című regényére voksolhatnak még a nézők, eldöntve, melyik jusson a következő fordulóba a Micimackó, A kis herceg, A Pál utcai fiúk, az 1984 és az Abigél mellett. A hat bekerült mű - november 24-én és december 1-jén - két hármas "csoportban" verseng az MTV-n. A december 15-i döntőben a két "futamgyőztes" mellett egy, a közönség szavazataival bejutó harmadik alkotás is részt vesz.
A brit minta alapján indult olvasás-népszerűsítő játék előző fordulója áprilisban zárult, akkor vált ismertté, hogy a top 100-as listáról melyik 12 regény kapta a legtöbb szavazatot. A magyar olvasók tizenkét legkedvesebb könyve: Gárdonyi Géza Egri csillagok; Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk; John Ronald Reuel Tolkien A gyűrűk ura; Alan Alexander Milne Micimackó; Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg; Szabó Magda: Abigél; Joanne Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve; Fekete István Tüskevár; George Orwell 1984; Mihail Bulgakov A Mester és Margarita; Jókai Mór Az arany ember; Gabriel García Márquez Száz év magány.
MTI - fideszfrakcio.hu