Durván félrelökte a felé nyújtott kezet a miniszterelnök
A szép szavak, az újabb ígéretek, a kenetteljes mondatok és a teátrális jelenetek nem elegendőek ahhoz, hogy a választópolgároknak garanciát adjunk. A magyar választópolgárok arra várnak, hogy Gyurcsány Ferenc végre valamit be is tartson az ígéretekből - mondta Áder János kedden napirend előtti parlamenti felszólalásában.
Dátum: 2005-11-08 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:52.923789, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap Orbán Viktor egy ötpontos javaslatcsomagot fogalmazott meg a parlamentben. A Fidesz elnöke azt javasolta, hogy közösen alkossunk egy garanciatörvényt, melyben garantáljuk a 13. havi nyugdíjat, a gyermekek utáni adókedvezményt, a panelfelújítási program folytatását, hogy a gáz- a gyógyszer- és a villany ára csak az infláció mértékével növekedhessen és azt, hogy a mindenkori kormány köteles az áfát időben visszatéríteni.
Gyurcsány Ferenc az ülésteremben nyitottnak mutatkozott a javaslatok elfogadására és azt mondta, hogy azok megfontolásra érdemesek. Tegnap a Fidesz ennek ismeretében javasolta a Házbizottság összehívását, ahol azt kezdeményeztük, hogy a kormány egy héttel halassza el a gyermekek utáni adókedvezmény eltörléséről szóló döntését. Ezt a javaslatot a kormánypártok elutasították és eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt.
Míg délután fél kettőkor Gyurcsány Ferenc nyitottnak mutatkozott Orbán Viktor javaslatinak elfogadására, négy órával később a szocialisták a javaslatokat elutasították. Mondhatnánk úgy is, hogy Gyurcsány Ferenc durván félrelökte a felé nyújtott kezet.
A miniszterelnök tegnap teátrális körülmények leült Orbán Viktor mellé és azt mondta, hogy várja a Fidesz javaslatait. Az elmúlt három és fél évben a Fidesz 241 javaslatot tett le a parlament elé. Ezek közül a kormánypártok egyetlen egyet sem fogadta el. Tegnap 31 kiegészítést tettünk az országgyűlés napirendjéhez, amelyek közül egyet sem fogadtak el. Végül tegnap délután a gyermek után járó adókedvezmény megmentésére tett javaslatunkat is elutasították. Mindez azt mutatja, hogy Önök csak beszélnek az összefogás fontosságáról, de ezért nem akarnak tenni semmit sem.
Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért nem akarnak Önök garanciát adni arra, hogy megőrizzük a 13. havi nyugdíjakat. Csak nem arról van szó, hogy folytatni akarják a három és fél éve tartó gyakorlatot, hogy miközben emelkedett ugyan a nyugdíj, aközben az áremelésekkel egyre több pénzt vettek ki a nyugdíjasok zsebéből?
Miért vették el a családoktól a gyermekek utáni adókedvezményt, miközben Önök is tudják, hogy a családok 87 százaléka teljes körűen igénybe tudta azt venni? És miért hazudják azt, hogy jövőre duplájára nő a családtámogatás összege, miközben pontosan tudják, hogy idén 301 milliárdot költöttünk a családokra, ami jövőre 322 milliárdra változik. A 322 a 301 duplája lenne?
És miért nem akarnak garanciát adni arra, hogy az áremeléseket megfékezzük? Hiszen a választási kampányban ennél sokkal többet is ígértek, azt, hogy nem lesz gázáremelés és nem lesz gyógyszeráremelés. A tegnapi javaslat ennél kevesebbet kér Önöktől.
És miért nem akar garanciát adni a kormány a panellakásokban élőknek. Gyurcsány Ferenc rosszul emlékszik, mivel a panelfelújítási programot még a polgári kormány indította el, és míg 2002-re 15 ezer lakás lett felújítva, addig ez a szám 2004-re 6 ezerre csökkent. Miért ne lehetne tovább folytatni ezt a programot olyan ütemben, ahogy a polgári kormány idején folyt?
És miért ne adhatnánk garanciát a vállalkozóknak, hogy megszüntetjük az Önök törvénytelen gyakorlatát, amellyel visszatartották a jogosan visszajáró áfát?
A szép szavak, az újabb ígéretek, a kenetteljes mondatok és a teátrális jelenetek nem elegendőek ahhoz, hogy a választópolgároknak garanciát adjunk. A magyar választópolgárok arra várnak, hogy Gyurcsány Szélkakas Ferenc végre valamit be is tartson az ígéretekből.
fideszfrakcio.hu