Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MAGOSZ: A kormány megszegte ígéreteit

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) több kormányzati intézkedést, illetve annak elmaradását és hiányos voltát is sérelmezte keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-11-08 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:58.985173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ángyán József, a MAGOSZ vidékfejlesztési szakértője elmondta: az érdekképviselet sérelmezi, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrár-környezetgazdálkodási támogatási keretéből a múlt évi pályázati pénzeket még nem fizették ki a gazdálkodóknak. Sérelmesnek tartják a MAGOSZ-nál azt is, hogy az NVT 2004-2006-os forráskeretéből az agrártárca több mint 26 milliárd forintot kíván átcsoportosítani. A szakértő rámutatott: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nem teljesített egy sor, a gazdademonstrációt lezáró megállapodásban szereplő pontot sem.

Ángyán József kitért arra: a múlt évi agrár-környezetgazdálkodási támogatások elnyerésére több mint 32 ezer gazdálkodó pályázott. Ebből 25 ezer pályázatot fogadott el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. A pénzek folyósítását még nem kezdték meg - állította a szakértő, Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára információja szerint azonban a 44 milliárd forintos keretösszeg egy részének kifizetését az elmúlt napokban megkezdte a hivatal és már vannak gazdálkodók, akik megkapták a támogatást. Ángyán József kijelentette: a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv forráskeretének terhére átcsoportosítani tervezett több mint 26 milliárd forint sérti a gazdák érdekeit, mert az a vidékfejlesztéstől, elsősorban a hátrányos helyzetű térségektől von el forrásokat. A szakértő szerint ez azért sem megoldás, mert így az Európai Unióval finanszíroztatná meg Magyarország ténylegesen a nemzeti forrásokat.

Ángyán József közölte: a kedvezőtlen adottságú térségek támogatásától mintegy 8 milliárd forintot, a környezetvédelmi és állatjóléti támogatásoktól mintegy 10 milliárd forintot, a félig önellátó gazdaságok támogatására szánt pénzből mintegy 2,5 milliárd forintot, a korai nyugdíjazás támogatásától 4,9 milliárd forintot, a termelői csoportok létrehozásának segítésétől pedig mintegy 0,5 milliárd forintot von el a tervek szerint az agrárkormányzat.

A MAGOSZ szakértője beszélt arról is, hogy az agrártárca nem teszi lehetővé a különböző támogatásokhoz való egyenlő hozzáférést a gazdálkodók számára, bár ezt az agrár-megállapodásban rögzítve vállalta. Emellett a támogatások mértékének megállapításánál az úgynevezett sávos degresszivitás sem érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a birtokméret növekedésével az egységnyi területre jutó támogatás mértéke jelenleg csökken. Így jelenleg bizonyos területnagyság fölött a közpénzből nyújtott kifizetések nem szűnnek meg. Ez pedig fékezi a kis- és középvállalkozások megerősödését. Az úgynevezett technikai segítségnyújtási alapból pedig nem azok a szakértők jutnak pénzhez, akik valójában segíteni tudnák a gazdálkodókat.

Az úgynevezett szociális élelmiszerprogram elindításának csúszásáért is a kormányzatot tette felelőssé a MAGOSZ agrárszakértője. Szerinte ugyanis ezt az unió által támogatott programot már el kellett volna a kormányzatnak indítania. A program segítségével ugyanis - Ángyán József szerint - mintegy 100-150 ezer tonna gabonát lehetne felvásárolni. Ezzel csökkenthető lenne a magyar gabonakészlet, a gabonából készült élelmiszereket pedig a rászorulóknak ki lehetne élelmiszersegélyként osztani. E segély nagysága a szakértő szerint 3-4 milliárd forint lehetne. Ángyán József kitért arra, hogy az unió 2007-2013 közötti költségvetési időszakában Magyarország mintegy 120-150 milliárd forintnyi vidékfejlesztési pénzhez juthat az uniótól. Ez nemzeti forrásokkal kiegészítve 180-200 milliárd forint lehet. A szakértő szerint azért volna fontos a prioritások megfelelő meghatározása, hogy a pénzt jól és célirányosan lehessen elkölteni. Ez jelenleg Ángyán József szerint nem biztosított.

Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára az elhangzottakat kiegészítve közölte, a kukorica betakarításának kedvez az időjárás, ám a betakarítás előre haladtával tárolási gondok jelentkeznek egyes körzetekben. A főtitkár jelezte azt is, hogy e hónap végén a MAGOSZ programalkotó kongresszust tart Hódmezővásárhelyen. Emellett a hónap közepén az agrártárca és a gazda-megállapodást aláíró szervezetek megbízottai értékelik a megállapodás végrehajtását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek