Feljelentést tett a KDNP a Cool Tv egyik műsora miatt
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett kedden a Cool TV egyik műsora miatt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke és szóvivője a Fővárosi Főügyészségen - olvasható a KDNP által az MTI-hez kedden eljuttatott beadványban.
Dátum: 2005-11-08 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:43:59.609548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hungarikum című produkcióval - amely "obszcén jeleneteket közöl, így például Széchenyi István lóval közösül, Adyt majomketrecbe zárja, vagy Szűz Máriát pornószínésznőként ábrázolja - álláspontjuk szerint "nemcsak a jó ízlést sértik, hanem a véleménynyilvánítás szabadságával élnek vissza".
Utalva arra, hogy az Alkotmánybíróság korábban már rámutatott, "a gyűlöletkeltés visszaélés a vélemény-nyilvánítás szabadságával". Beadványuk szerint a sorozattal az alkotók és a tévécsatorna illetékesei megsértik mások lelkiismereti és vallásszabadságát, kegyeletsértést és izgatást követnek el, mivel "a film a vallási közösség elleni gyűlöletre uszít".
"A rajzfilm egyszerre több jogtárgyat is sért, alkalmas aljas indulatok kiváltására, következménye lehet a temető és templomrongálások, Szűz Mária szobrainak meggyalázása" - áll a Semjén Zsolt pártelnök és Lukács Tamás szóvivő által tett feljelentésben. "A magyar jog ismeri a nemzeti örökség fogalmát" - áll a közleményben, amely szerint aláírói Széchenyi életműve és Ady Endre szellemi örökösének tekintik magukat, kiemelve, "Szűz Máriát Krisztus a keresztfán mindannyiunk édesanyjává rendelte. Szent István jóvoltából a Magyarok Nagyasszonya, így lelki örököseinek valljuk magunkat". A Magyar Nemzet című napilap keddi számában számolt be arról, hogy feljelentés érkezett az ORTT panaszbizottságához "a Cool TV-n sugárzott magyar rajzfilmsorozat egyik epizódja miatt, amelyben Szűz Mária pornófilmben svájci gárdistákkal közösül".
MTI - fideszfrakacio.hu