Csökken a titkosszolgálatok költségvetése
A polgári titkosszolgálatok dolgozói bérének reálérték-csökkenése várható a jövő évi költségvetés ismeretében - mondta Kövér László, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva kedden.
Dátum: 2005-11-08 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:00.823418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület keddi üléséről beszámolva elmondta, hogy a kormánypárti képviselők leszavazták a polgári titkosszolgálatok költségvetési előirányzatának növelésével kapcsolatos módosító javaslatokat. Mint mondta, a bérek reálértékének megtartását célzó javaslatról a Pénzügyminisztérium képviselője azt mondta az ülésen, hogy az elviekben támogatható lenne, csak a forrásoldal megjelölése nem kezelhető.
Kövér László szerint az ellenzéki képviselők azt a reményüket fogalmazták meg, hogy a kormányzat majd meghatározza, hogy milyen források felhasználásával őrzi meg a dolgozók jövedelmének reálértékét. A politikus hozzátette, hogy a jövő évi fejlesztési, felújítási pénzek irreálisan alacsonyak. Mint mondta, meglátásuk szerint reálérték-megőrző béremelés sem gazdálkodható ki a költségvetési előirányzatokból. Hozzátette, ehhez leépítésre lenne szükség, amely azonban nem lenne célszerű.
MTI - fideszfrakcio.hu