Magyar Rádió: rendkívüli kuratóriumi ülést kezdeményeztek
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának rendkívüli ülését kezdeményezte a testület tagjainak többsége - tájékoztatta az indítványozók egyike kedden az MTI-t.
Dátum: 2005-11-08 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:01.775670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pós Péter elmondta, a tanácskozáson a közszolgálati médium archívumának helyzetét, digitalizációjának állását, valamint a - másfél éve húzódó - székházprojektet kívánják megvitatni. Annak a véleményének adott hangot: ez utóbbi elengedhetetlen ahhoz, hogy felelősen alakítsák ki álláspontjukat az elnöki poszt betöltésére kiírt pályázat elbírálásakor. Az MTI-hez eljuttatott kezdeményező dokumentum szerint a kuratórium 29 tagja közül 16-an javasolták a tanácskozás összehívását.
MTI - fideszfrakcio.hu