Nem hozott változást a Gyurcsány-kormány
Nőtt a munkanélküliség, nem érték el a céljukat a feketemunka visszaszorítására hozott rendelkezések és megbukott a borravaló adó is, hiszen alig tíz vendéglátóhely vezette be a kormány által javasolt intézkedéseket. Az egészségügyben sem történt változás, hiszen tovább nőtt a kórházak adóssága, és a kormány hangzatos ígéreteket tett ugyan a rák elleni küzdelem terén, mégis 12 százalékkal csökken jövőre a rákbetegséggel foglakozó szervezetek támogatása - mutatott rá Halász János Kiss Péter sajtótájékoztatójára reagálva.
Dátum: 2005-11-08 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:03.298582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány eddig a száz lépés programjának részeként bejelentett intézkedések 78 százalékát megvalósította - mondta a mintegy fél éve meghirdetett programot értékelő keddi sajtótájékoztatóján Kiss Péter kancelláriaminiszter. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek rámutatott: "a kormány száz lépés programja nem jelent érdemi igazi változást, csak figyelemelterelés, a problémák megoldását elodázza. Valódi változásra lenne szükség".
A program meghirdetése után is nőtt a munkanélküliség, nem érték el a céljukat a feketemunka visszaszorítására hozott rendelkezések és megbukott a borravaló adó is, hiszen alig tíz vendéglátóhely vezette be a kormány által javasolt intézkedéseket. Az egészségügyben sem történt változás, hiszen tovább nőtt a kórházak adóssága, és a kormány hangzatos ígéreteket tett ugyan a rák elleni küzdelem terén, mégis 12 százalékkal csökken jövőre a rákbetegséggel foglakozó szervezetek támogatása.
"A dupla családi pótlék szimpla átverés", mert lesz olyan család, amely évente 100 ezer forintot veszít a családtámogatási rendszer átalakításával - mondta a szóvivő, aki szerint a Panel plusz program sem működik jól, mert nem veszi figyelembe, hogy vannak olyanok, akik nem tudják vállalni az önrészt.
MTI - fideszfrakcio.hu