A változás kulcsa a munka
Az InfoRádió Aréna című műsorában kedden Orbán Viktor kijelentette: az emberek arra szeretnének garanciát kapni, hogy ami jó, az nem fog megváltozni. Rámutatott arra is: rendben van, ha a kormány és az ellenzék között vita van arról, hogy mit kell megváltoztatni, ám a megvédeni és megtartani kívánt értékekről könnyen egyezségre lehet jutni.
Dátum: 2005-11-08 21:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:07.672399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke közölte: az általa javasolt nemzeti garanciatörvényben öt vívmányt kellene kétharmados törvényi védelemben részesíteni:
- a tizenharmadik havi nyugdíjat,
- a gyermekek után járó adókedvezményt,
- a panelfelújítási programot, azt, hogy
- a gáz, a víz, a villany ára csak az infláció mértékében növekedhessen és hogy
- a kormány köteles legyen az áfát időben visszatéríteni. Ehhez hozzátette: a Nemzeti konzultáció során az emberek arra kértek garanciát, hogy egy kormányváltás ne okozzon veszteséget a megvédeni kívánt értékek esetében.
Orbán Viktor leszögezte, hogy a változáshoz a helyzettel való szembenézés szükségeltetik, és szerinte a mai magyar közéletből ez hiányzik. A Fidesz elnöke példaként a büdzsét említette, és több gazdasági szakemberre hivatkozva kiemelte, hogy a költségvetés számai nem valósak. A változtatáshoz tapasztalat szükséges. A volt kormányfő kiemelte, hogy mindenbe nem lehet egyszerre belekapni, mindent nem lehet megváltoztatni, hanem ki kell jelölni néhány olyan pontot, ahol - ha a változás végbemegy - minőségileg új helyzet áll elő.
Az 1998 és 2002 közötti kormányzás egyik hibájaként említette, hogy túl sok mindenről próbálta az embereket meggyőzni, így ellenállásba ütközött. A megértésre és a megkérdezésre kell több energiát fordítani.
A Fidesz elnöke ismertette, hogy ki kell nyitni a közvetlen demokrácia csatornáit. A Nemzeti konzultációt nem politikai akcióként kell felfogni, hanem a demokrácia intézményeként: ha a Fidesz ismét kormányra kerül, akkor a közvetlenebb demokrácia felé lép majd - tette hozzá a pártelnök.
A változás kulcsa a munka - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki kiemelte, hogy a Fidesz munkabarát gazdaságot, teljes foglalkoztatást és adócsökkentést tűzött ki célul. Rámutatott: az az ország sosem lesz sikeres és versenyképes, melyben 400 ezer embernek nincs munkája. A Fidesz elnöke leszögezte, hogy a kis- és középvállalkozások tudják a legtöbb munkát biztosítani, ezért ennek a szférának a megerősítésére van szükség a radikális adócsökkentés által.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a Fidesz programok szövetségében gondolkodik, mivel a Vállalkozók Pártjának gazdasági elképzelései mellett mezőgazdasági kérdésekben a Magosz javaslatait kívánják befogadni, míg a Magyar Építész Kamara is kidolgozta, hogyan lehetne az adott szakterületen javítani.
MNO - fideszfrakcio.hu