Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ügyészségi vizsgálat indulhat a kelet-európai titkos börtönök kiszivárogtatói után

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) felkérte az igazságügyi minisztériumot, vizsgálja ki a terrorizmussal gyanúsított külföldi foglyokat őrző kelet-európai titkos börtönök létezésének kiszivárogtatását, mivel feltehetően bizalmasnak minősülő információt adtak ki törvénysértő módon a sajtónak.


Dátum: 2005-11-09 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:09.805858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A CNN hírtelevízió jelentése szerint egyelőre nem tudni, hogy a minisztérium indít-e hivatalos vizsgálatot az ügyben. A The Washington Post a múlt héten arról számolt be, hogy a CIA több titkos börtönt működtet Kelet-Európában, ahol a terrorizmus elleni háborúban elfogott és a világ elől eldugott külföldieket őrzik és hallgatják ki. Az amerikai kormány hivatalosan nem cáfolta ezeknek a börtönöknek a létezését.

A republikánus párti kongresszusi vezetés arra gyanakszik, hogy az információt saját pártjuk egyik szenátora adta ki a The Washington Postnak. A lapban közölt információk egy részéről Trent Lott szenátor szerint ugyanis szó esett azon a találkozón, amelyet nem sokkal a cikk megjelenése előtt tartottak republikánus párti szenátorok Dick Cheney alelnökkel.

Bill Frist, a szenátus republikánus párti frakciójának a vezetője és Dennis Hastert, a képviselőház elnöke kedden levélben kérte a két ház hírszerzési bizottságaitól annak kivizsgálását, hogy a kiszivárogtatott információ titkosnak minősül-e, ki adta ki a lapnak és milyen károkat okozhat a nemzetbiztonságra nézve. Az előzőleg a kongresszusban köröztetett levél égbekiáltónak minősíti a kiszivárogtatást, amely veszélyeztetheti az amerikai nép és a hazai föld védelmét a terrortámadásoktól.

Demokrata párti politikusok úgy nyilatkoztak, hogy a kongresszusnak sokkal szélesebb vizsgálatot kellene indítania, és nem csak a kiszivárogtatásról, hanem a titkos börtönökről, a foglyok kínzásának, a velük való visszaéléseknek a botrányáról, valamint arról is, hogy George Bush elnök kormánya manipulálta-e az iraki háború előtt a bagdadi rezsim feltételezett tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos hírszerzési információkat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek