Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két keréken

A Honvédelmi Minisztériumban mindig történik valami, hál' istennek nem háború. Most például szobabiciklit vásárolt a minisztérium Havril András vezérkari főnök számára 370 ezer pengő magyar forintért. A vezérezredes megkeresésünkre közölte, a beszerzésben nincs semmi különös, a szaktárca rendszeresen vásárol hasonló eszközt honvédségi helyiségekbe, többek közt irodákba, ahol a fizikai állóképesség és a jó egészségi állapot megőrzése alapvetés. Havril András vezérkari főnöknek szobabicikliznie kell, erről szól a haza védelme - írja Pilhál György a Magyar Nemzetben.


Dátum: 2005-11-09 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:11.710676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megkérdezném, ha a kondíciójáért aggódó Havril tábornok, teszem azt, futna két kört a háztömb körül vagy csinálna kétszer tíz fekvőtámaszt naponta, jobban járna a magyar költségvetés. Ez persze csak fölvetés, komolytalan kérdés, a lényeg itt most az, hogy Havreil vezérkari főnök számára jogos-e a 370 ezerforintos HM-szobabicikli, vagy csak egy hagyományos nagy kerekű Csepel kerékpárra jogosult. Havril András azonban nem az a komolytalan ember, aki nekiáll Csepel kerékpárral kondíciót szerezni a Népligetben, Havril tábornoknak 370 ezer forintos szoba kerékpár kell küllőkkel, sallerral, pumpával együtt. Havril tábornok nagy természet. Én őrvezetővé fokoznám le a kétkerekű hadurat, utána felfókáztatnám vele a teljes körletet klotyóstul mindenestül.

Kell egy szobabicikli, ez a lényeg. Nyilván Napóleon is így kezdte, s vélhetőleg Klapka György is bringával indult a csatába. Ez a siker titka. Csak üdvözölni lehet Havril tábornokot, aki a Honvédelmi Minisztériumba nem szórakozni jár. Biciklizni.

Pilhál György, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek