Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parlament elé kerül a nemzeti garanciatörvény javaslata

A Fidesz elnöke számára fontos a garanciatörvény, ezért Orbán Viktor örömmel tárgyal erről akár Gyurcsány Ferenccel vagy a parlamenti pártok vezetőivel. A Fidesz elnöksége szerdán áttekintette a törvényjavaslatot, amelyet a frakció a parlament elé terjeszt - jelentette be Pokorni Zoltán.


Dátum: 2005-11-09 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:14.311193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz számára és a Fidesz elnöke számára a garanciatörvény fontos, és ilyen fontos kérdésről természetesen örömmel tárgyal akár Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, akár a többi parlamenti párt vezetőjével - mondta a politikus kérdésre válaszolva a Fidesz országos elnökségének rendkívüli ülése után tartott sajtótájékoztatóján, bár jelezte, hogy az ülésen erről nem volt szó, így saját véleményét mondja el az ügyben.

Pokorni Zoltán elmondta: az elnökség áttekintette a törvényjavaslatot, amelyet a frakció pénteken véglegesít, és Orbán Viktor hétfői bejelentéséhez képest egy héten belül a parlament elé terjeszt. Hangsúlyozta: világos, egyértelmű beszédet várnak a kormánytól ebben az ügyben, azt javasolják, hogy a kormánytagok támogassák a garanciatörvényt. A törvényjavaslatban szerepelne a 13. havi nyugdíj, a gyermekek után járó adókedvezmény és a panelfelújítási program megőrzése, valamint az is, hogy a gáz, a villany és a gyógyszerek ára csak az infláció mértékével emelkedhet, illetve, hogy az áfát időben vissza kell fizetni a vállalkozások számára - ismertette Pokorni Zoltán, jelezve, hogy a körültekintő törvényalkotó munkát igényel az előterjesztés elkészítése, mert az az élet öt különböző területét érinti.

Arra a kérdésre, hogy rokonítható-e a Fidesz javaslata az MSZP elnöke által bejelentette nemzeti minimum kezdeményezésével azt válaszolta: amennyiben nyugalmat és kiszámíthatóságot hoz az emberek életében, akkor a Fidesz nyitott ebben a kérdésben, azonban az MSZP által javasolt hét pont túlságosan általános ahhoz, hogy a Fidesz konkrét javaslataival olyan könnyű lenne összeegyeztetni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek