Járai: Gazdasági káosz fenyeget
Az ikerdeficit miatt a magyar a világ egyik legsebezhetőbb gazdasága, ami gazdasági káoszhoz vezethet - jelentette ki Járai Zsigmond szerdán Egerben.
Dátum: 2005-11-09 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:44:14.898920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint egyre közelebb kerül az ország egy olyan helyzethez, amikor az államháztartást finanszírozó befektetők bizalma meginoghat. Ebben az esetben leértékelődhet a forint, felgyorsulhat az infláció, elértéktelenedhetnek a bérek és a nyugdíjak - figyelmeztetett a jegybankelnök. Ugyanakkor hozzátette: lehet, hogy ez soha nem következik be, de jobb félni, mint megijedni.
A jegybankelnök rámutatott, hogy Magyarország egyetlenegy az Európai Unió által megfogalmazott konvergencia-kritériumot sem teljesít, hiszen ma már az államadósság mértéke is meghaladta a GDP 60 százalékát. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági növekedés jelentős része is az adósság növekedéséből származik. A beruházások bővülését ugyanis az állami fejlesztések, elsősorban az autópálya-építések okozzák, a sztrádák pedig kölcsönből épülnek - mondta.
A jegybank-elnök szerint mindez oda vezet, hogy a magyar gazdaság egyre inkább sebezhetővé, az államháztartást finanszírozó befektetőknek kiszolgáltatottá válik. Kialakulhat egy olyan helyzet, hogy akármekkora kamatot is fizet a magyar állam, a befektetők nem vásárolják meg az állampapírokat, vagyis nem adnak kölcsön. Ezt a helyzetet a sebezhetőség csökkentésével, a magyar gazdaság legnagyobb problémáját jelentő államháztartási hiány mérséklésével lehetne elkerülni - mondta Járai Zsigmond.
Járai Zsigmond szerint az elmúlt években Magyarország egyre távolodott az euró bevezetésétől és ha marad a jelenlegi gazdaságpolitika, soha nem lesz euró. Hozzáfűzte: az euró 2010-es bevezetéséhez már 2006-ban az állami kiadások 10 százalékos csökkentésére volna szükség. Az MNB elnöke vezetője szerint jót tenne a magyar gazdaságnak az euró minél korábbi bevezetése, mert ez árstabilitást és kamatcsökkenést hozna, nőne az export, az átváltási veszteségek megszűnnének, vagyis gyorsulna a gazdasági növekedés.
Veszélyesnek nevezte azt az érvelést, hogy Magyarország számára nagyon nagy és értelmetlen áldozatokkal járna az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok gyors teljesítése. A gazdaságnak a stabilitás, vagyis az államháztartás és a folyó fizetési mérleg egyensúlya az érdeke - mondta, ozzáfűzve, hogy a feltételek teljesítése nem gazdasági, hanem az újraelosztható források csökkenése nyomán sokkal inkább politikai áldozatokkal járna.
Hozzátette: ebben a helyzetben a maga részéről nem tudja megmondani, hogy mikor lesz euró Magyarországon, a kormány újra a 2010-es dátumról beszél, ám a piaci várakozás inkább 2013.
MTI - fideszfrakcio.hu